Az éntudat, azaz a "valaki" minőség vizsgálata

[Josh]

Nemrég írtam egy szösszenetet, megosztom hátha valaki érdekesnek találja.

Az éntudat, azaz a "valaki" minőség vizsgálata determinisztikus és indeterminisztikus rendszerekben




A mai biológia doktrínája a mechanicisztikus működéssel próbálja magyarázni az emberi tudat, öntudat létezését. Alapvetően az agyban lévő neurális háló rendszerének, termékének tekinti a tudatot.

Tegyük fel, hogy a világ determinisztikus működésű és az elemi anyag (elemi részecskék) tudattalan azaz "valami" minőségű. A neurális háló, illetve egy determinisztikus rendszerben működő bármely "gép" egy megfelelő feladatot ellátó élettelen anyagok láncreakciója. Az evolúció törvényeinek segítségével lehetséges oly komplex determinisztikus gép kifejlődése, amely a ma látott élőlényt például embert létrehoz. Ez a fajta ember ugyanúgy képes kommunikálni, dolgozni, stb.. az ember minden tulajdonságával képes rendelkezni egy külső megfigyelő számára, de mivel a kiindulási állapotnál feltettük, hogy determinisztikus rendszerben működik, és tudattalan anyag alkotja a világegyetemet, ezért ennek az embernek a működése csupán élettelen determinisztikus láncreakció, mely "valaki" "tudati" minőséget nem hordoz magában, hiszen minden akció és művelet rendezett tudattalan természeti folyamat indittatásuak. Mivel én szubjektíve "valaki" minőséggel tapasztalom, megfigyelem önmagam, ezért az én "valaki" minőségem csak önmagam számára bizonyítható, ahogy minden "valaki" minőségű ember önmagának képes bizonyítani ezt a minőséget. Tehát az elemi anyag tudattalansága "valami" minősége egy "valaki" minőségű ember önnön vizsgálatával cáfolható saját maga számára.


Tegyük fel, hogy a világ determinisztikus ellenben az elemi anyagok tudati minőséggel rendelkeznek. A determinizmus illetve a tudati működés lehetséges együttállására nincs bizonyítékom, ellenben egy gondolatkísérlet megengedhető. Ebben az esetben felmerülő probléma nem más, mint a szabad akarat létezése, illetve nem létezése, hiszen az akarat fogalom csak a "valaki" minőségben értelmezhető. Mivel a rendszer determinált ezért minden információ birtokában képesek vagyunk előre meghatározni a tudat működését. Tehát nincs szabad döntés, csupán előre determinált folyamatokat élünk át "valaki" minőségünkben is. Itt érezhetünk kisebb ellentmondást a "valaki" minőség és a determinizmus között, ellenben egy determinisztikus rendszer teljes leírásához minden információt ismerni kell, ezért egy tudat, "valaki" minőség számára megismerhetetlen. Ez az információtárolás problémájából adódik. A legtakarékosabb információtárolás nem más, mint az identitás, amely esetén maga az objektum saját természetében tárolja az információt saját magáról. Például egy részecske tárolja saját sebességét, helyzetét stb. Ha egy tudat előre akarná jósolni saját működését abba a problémába ütközne, hogy mivel az identikus információtárolását felhasználja saját maga tárolására, ennél csak költségesebb módon tudná tárolni az önmagán kívüli rendszer tulajdonságait, amely azt jelentené, hogy több részecskével képes tárolni a külső rendszer információit, mint amiből a külső rendszer áll. Ehhez a teljes rendszeren (önmagán és az univerzumon) kívüli részecskékre lenne szüksége, amely megoldhatatlan, így ellentmondásba ütközünk. Tehát egy determinisztikus tudati minőségű rendszerben, minden tudat döntése a rendszeren kívülről szemlélve hamis, illúzió, ellenben bármely szubjektum szemszögéből rejtett és megismerhetetlen.


Ha feltesszük, hogy az anyag tudati minőségű, illetve indeterminisztikus, a rendszert kívülről figyelve is minden döntés valós, tehát a "valaki" akarat tulajdonsága a rendszeren kívülről szemlélve is értelmet nyer. Mivel a fizika mai álláspontja szerint, az elemi anyag szintjén a viselkedés sztochasztikus, ezért megengedi a szabad akarat létezését, amely a "valaki" minőség alapvető tulajdonsága és sajátja. Ezek alapján, arra a következtetésre juthatunk, hogy a tudat megismerhetetlen működésének matematikai interpretációja a valószínűség, illetve a valószínűség számítás.



Mészáros Joshua

2017.10.04

[Terberius]

Köszönjük josh, hogy megosztottad velünk ezt az elgondolkodtató eszmefuttatást!

OFF: Áthelyeztem egy méltóbb témakörbe a topicot.

[Josh]

Köszönöm:)

[TheJames]

Hú, hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy végig tudtam követni! De nagyon érdekes volt! Te filozófus vagy?

[kibic]

A KIBIC köz/beszól:

Üdvözletem! A magam részéről nagyon gondolatébresztőnek tartom a fenti írást, viszont számos észrevételem van a levezetést illetőn, tekintve, hogy árnyaltabbnak látom az in/determinisztikus rendszerek témakörét (és mint mondják, „az ördög a részletekben rejlik”). S mivel maga a kérdésfelvetés – úgy vélem – kulcsfontosságú mindenki számára, aki a jelenségek mögött meghúzódó valódi OKOKAT kutatja, ezért - itt és most - felfüggesztem az önmegtartóztatásomat a netes véleménynyilvánításra vonatkozóan.
Mert ugyan egy elnagyoltabb (durvább felbontású) modellből is lehet helytálló következtetéseket levonni, de ha nem finomítjuk a felbontást, épphogy azok a beavatkozási pontok maradnak rejtve, amiken keresztül multiplikatív hatást fejthetünk ki a rendszer egészének működésére, érvényt szerezve a magunk igazának. Ennek érdekében egy újabb dimenzióval bővíteném a determinisztikus rendszermodell fentebb taglalt értelmezését. (Az alábbiakban a személyes véleményemet olvashatjátok, vagyis minden kijelentés elé odaértendő: „meglátásom szerint…”.)

És hogy mi is képezi az elakadásom legfőbb okát?
Nevezetesen, amikor a szerző „rendszerekről” beszél – determinisztikus ill. indeterminisztikus értelemben -, akkor azokat kvázi „egyenrangúként” kezeli, az ANYAG egy adott szerveződési szintjére fókuszálva. Vagyis a „rendszer” fogalmán – elvileg - érthetünk pl. atomokat vagy biológiai egyedeket, de VAGY atomokról beszélünk, VAGY biológiai egyedekről – egy HORIZONTÁLIS METSZETBEN szemlélődve (figyelmen kívül hagyva a biológia egyed és testanyagát képező atomok tudatossága között esetlegesen fennálló, VERTIKÁLIS IRÁNYBAN értelmezhető kapcsolódást).
De ahogy az írásból - számomra - kiderül, a megállapítások alapértelmezetten még csak nem is atomokra, hanem elemi részecskék viselkedésére vonatkoznak, amiből (talán) nemannyira vonhatunk le messzemenő következtéseket az anyagszerveződés általános törvényszerűségeit illetően. Vagy mégis?!

És ha már a determinisztikus rendszerek felvezetőjében szóba került a biológia, vegyünk innen egy példát. Pl. szeretnénk megérteni a „tigrisség” mibenlétét, ezért – kézenfekvő módon - befogunk egy vadon élő tigrist (merthogy az össze-vissza szaladgál az erdőben, éshátugye marhára nehéz lenne ott megfigyelni, ráadásul még a mérőműszereinket sem tudnánk ráaggatni, viszont ha nincs műszeres mérés, akkor nem teszünk eleget az „egzaktság és reprodukálhatóság” elvárásainak, és ezek nélkül, nem tekinthető TUDOMÁNYNAK az, amit művelünk, és az nagyon gáz lenne). Szóval, megfogjuk a tigrist – kiszakítva a természetes életközegéből -, és bedugjuk egy szűk ketrecbe, ahol még elbújni sem tud előlünk (nehogy már akkor csináljon valami lényegeset a kis sunyi, amikor nem látjuk), aztán napokon, heteken, hónapokon keresztül vizsgáljuk, majd megállapítjuk, hogy a „tigrisség” mibenléte 3 dologgal írható le: agresszió, letargia és katatón viselkedés ill. ezek kombinációja (amiket a fiziológiás értékek mérésével számszerűsíteni is tudunk), majd hosszasan értekezünk arról, hogy milyen környezeti ingerek váltják ki egyik ill. másik viselkedésformát (és a korrelációk alátámasztására még statisztikai elemzéseket végzünk).
Mondhatjuk, hogy amit a tudósok megfigyeltek, nem igaz? Nem, hiszen ott vannak a műszeres mérések „objektív” eredményei.
És azt mondhatjuk, hogy a tudósaink tévednek? Igen, amennyiben a mérési eredményeiket úgy értelmezik, mint a „tigrisség” minőségének esszenciáját, és nem úgy, hogy amikor a természetes közegéből kiszakított biológiai egyed elveszti a faji identitását (kvázi azt a CSOPORTTUDATOT, aminek megéléséhez elengedhetetlen az adekvát rendszerkörnyezet, az a természetes életközege, plusz az onnan származó ingerek és interakciós lehetőségek), akkor a testszerveződés – mint egyedi adathordozó – működési integritásának megőrzését célzó önvédelmi program válik alapértelmezetté, ami úgy szól: „ÖLJ! vagy FUSS!”
De ha ezek egyikére sincs lehetőség – viszont a stresszhelyzet folyamatosan fennáll – ember és állat egyaránt megzakkan.
Nos, a biológusok erre már egy ideje rájöttek, és az egyed feletti szerveződési szintek (életközösségek) hiteles(ebb) tanulmányozása érdekében már nem az állatokat szakítják ki az életközegükből, hanem ők költöznek ki közéjük. (Ahogy pl. az etnográfusnak is ajánlatos együtt élnie a megismerni vágyott népcsoporttal.)

Amikor egy rendszeralkotó elemet kiszakítunk a rendszer belső környezetéből, megfosztva attól, hogy egy „védett” közegben megélhesse a csoportidentitásából eredő valódi természetét (lásd rabságban tartott állat, szétbombázott elemi részecske), simán darabolós gyilkosnak érezhetjük magunkat.
És értem én, hogy ha a szubatomi részecskék legbelső világába akarunk eljutni, akkor ez nem kivitelezhető trancsírozás nélkül… De ha csak művi körülmények között vagyunk képesek tanulmányozni valamit, akkor az eredményeinket is ennek tudatában kell értékelnünk. Mert egy „lecsupaszított”elemi részecske – az én szememben – olyan, mint egy magára hagyott gyerek, aki elveszettnek érzi magát, és megörül az első felnőttnek, aki némi figyelmet fordít rá. Hozzácsapódik és igyekszik a kedvében járni. Ekkor tapasztalják azt a kvantumfizikai kísérletek során, hogy „a megfigyelő – tudatának - jelenléte befolyásolja a kísérlet végeredményét”.

Hogy ebből a tényből ki milyen következtetést von le, attól függ (mint minden más esetben), hogy mit akar bizonyítani.
Pl. következtethetünk arra, hogy a rendszerszerveződés - ugyehogyugye – indeterminisztikus és „éljen a szabad akarat!”. (Viszont ezzel a megállapítással éppenhogy nem megyünk szembe az evolúció jelenleg – tudományosan - elfogadott értelmezésével.)
De ha az elemi részecskét a csoportidentitásától megfosztott alkotóelemnek tekintjük (aki/ami önmagában még kevésbé életképes mint az erdőből elhurcolt tigris), akkor a fenti megfigyelés eredménye számomra úgy értelmezhető, hogy az árva gyerek legfőbb törekvése egy „felsőbb” tudatformához (ill. annak erőteréhez) való csatlakozás lesz. Mert szüksége van egy felnőtt tudására és tekintélyére, aki utat mutat az elveszettségében (= rendezőelv).

És akkor innentől kezdve már egy olyan felülről/kívülről determinált rendszerszerveződésről beszélhetünk, ahol a szabad akarat legfőképp arra irányul, hogy milyen felsőbb tudatosságot választunk önmagunk keretrendszerének, aminek belső környezetében – a csoporttársainkkal csapattá szerveződve – lehetőségünk van „baráti társaságban” megismerni és megélni önnön minőségünket, miközben egyre többet megtudunk a „világunk” működéséről is.
Ennek a folyamatnak a kezdetén a „keretrendszer” még TÁMASZ, majd ahogy – a csoport jártasságával párhuzamosan – megnövekednek a személyes képességeink, úgy érezzük majd egyre inkább KORLÁTNAK, ami már előrevetíti a VÁLTOZ/TAT/ÁS igényét, szükségességét, lehetőségét. Hogy ezt miképp éljük meg, az a mindenkori környezettudatosságunk függvénye lesz. (De ez már egy másik történet).

Mindezek alapján fölöttébb logikus (lenne) feltételeznünk, hogy a rendszerszerveződés két irányból értelmezett: felülről/kívülről (= keretRENDSZER) és alulról/belülről (a kiegyénülő csoporttagok – mint rendszer/ELEMEK - kölcsönhatásában). Ettől viszont tarthatatlanná válna a jelenlegi – közmegegyezésen alapuló – dogmatikus gondolkodásunk, mind tudományos, mind vallási téren. (Amik ráadásul totál ellentmondanak egymásnak, arra kényszerítve az állampolgárt, hogy vagy elköteleződik az egyik mellett a másik ellenében, vagy – ha erre nem képes - világnézeti skizofréniában kell élnie. Vagyis nincs „jó” választás, mindenképp erőszakot kell tennie a józan eszén.) Mert míg a rendszerszerveződés iránya - tudományosan - alulról/belülről fogadható el, addig korunk vallásai inkább a felülről/kívülről való irányultságot preferálják.
Ugyanakkor a régebbi korok filozófiája alapvetően dualisztikus megközelítésű (volt), híján bárminemű erkölcsi minősítésnek. Pl. a felülről/kívülről induló, összehúzó hatású Jin-energia semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint az alulról/belülről szétterjedő Jang-energia. Jin és Jang - a taoista filozófiában - a Világot formáló 2 őserő, amik kölcsönösen feltételezik egymást. (Ide kívánkozik a POLARITÁS elve, ami szerint „minden igazság csak féligazság” és „minden paradoxon összeegyeztethető”.)

De visszatérve az in/determinisztikus rendszerek témájához.

Ludvig von Bertalanffy rendszerdefiníciójának 2 lényeges sarokpontja van:
1. a rendszer elemekből áll, amik maguk is rendszerek,
2. a rendszer több, mint elemei összessége.
Ez a rendszermodell – jól láthatóan - egy VERTIKÁLIS RENDSZERSZERVEZŐDÉSBŐL indul ki, ahol a kisebb rendszerek (pl. atomok) nagyobb rendszerekbe ágyazódnak, azok alkotórészét képezve (pl. az atomok a fizikai testünkben). Ebből következően, AMIT A KISEBB RENDSZER KÜLSŐ KÖRNYEZETKÉNT ÉSZLEL, AZ NEM MÁS, MINT EGY NAGYOBB RENDSZER BELSŐ KÖRNYEZETE.
Éshátugye minden rendszer arra törekszik, hogy egy adott intervallumban tartsa belső környezetének működési paramétereit (= homeosztázis), mivel ha ebben kudarcot vall, megszűnik létezni. Ezért aztán jó alaposan (felül)szabályozza a belső környezetének folyamatait, nyomást gyakorolva az abban foglalt kisebb rendszerek egymás közötti együttműködésére. Vagyis a RENDSZER/elem - önnön jól felfogott érdekéből korlátozza a rendszer/ELEMEK szabad akaratát, ugyanakkor a rendszer/ELEMEK egymás közötti interakciójában előálló kölcsönhatásmátrix fogja megnyilvánítani a RENDSZER/elem egyedi minőségét.

Rendszer/elem és rendszer/környezet kapcsolatában felismerhetjük pl. az ÖSSZHANG elvét (is):
- RENDSZER és ELEM vertikális kapcsolódása = „ahogy FENN, úgy LENN; ahogy LENN, úgy FENN”
- a KÜLSŐ és BELSŐ RENDSZERKÖRNYEZET horizontális megfeleltetése egymásnak = ahogy KÍVŰL, úgy BELÜL; ahogy BELÜL, úgy kívül.

A rendszer azáltal lesz több, mint elemei összessége, hogy önnön minőségében csak a környezeti interakcióin keresztül képes megnyilvánulni - miközben önidentitásának forrása a környezeti viszonyrendszerben elfoglalt helye és szerepe -, vagyis HA A RENDSZER TÁROLJA A SAJÁT ÖNIDENTITÁSÁT, EGYÚTTAL A KÖRNYEZETÉRŐL IS TÁROL INFORMÁCIÓT (a saját – polarizált - nézőpontja szerint). És akkor innentől kezdve megoldottnak tekinthetjük azt a dilemmát, hogyan is képes egy adott rendszer „költséghatékony” módon tárolni „az önmagán kívüli rendszer tulajdonságait”. Mert nézzük csak: „például egy részecske tárolja saját sebességét, helyzetét”. A részecske sebességét befolyásolhatja a külső közeg ellenállása, az ütközések száma, a felvett/leadott energia mennyisége stb.; a helyzete pedig csak onnantól kezdve értelmezhető, ha vannak külső viszonyítási pontok.
Vagyis, amikor egy rendszer specifikációjáról beszélünk, egyúttal a környezetéről (ill. annak minőségéről) is beszélünk, amivel interakcióban előálltak ezek az értékek.

Az alábbiakban egy gondolatkísérlet következik:
Ha sikerül szembenéznünk a felsőbb tudatosság elfogadásával (és mindazzal, ami ebből következik), akkor a determinisztikus rendszerszerveződési modell segítségével (kinek-kinek saját belátása, igaza szerint) érthetőbbé válik a SZABAD AKARAT és a MAGASABB SZINTŰ TUDATOSSÁG KAPCSOLATA - ill. hogy mik lehetnek az ebből származó egyéni lehetőségeink és felelősségünk -, így közelebb jutva „MINDEN OK LEGVÉGSŐ OKÁNAK” megértéséhez.

Végezetül még annyit, hogy ha egy esemény bekövetkezése „jósolható” (pl. kártyavetéssel vagy valószínűségszámítással), akkor lennie kell „mögötte” valamiféle és valamiképpen „érzékelhető” energiamintázatnak. Meggyőződésem, hogy ezen „mintázat” a rendszer/elemek kölcsönhatásában formálódó csoportdinamikai folyamatok összegződésében áll elő, a váltakozó nézőpontok kiegyensúlyozódásának eredményeként (amiben visszatükröződik a rendszer/elemek aktuális környezettudatossága).
És ha elfogadjuk az „ahogy FENN, úgy LENN; ahogy LENN, úgy FENN” alapelv igazát, akkor az egyetemleges érvényű REND/SZER/VEZŐDÉSI modell megalkotásához – egy analógiás gondolkodás mentén – „műfaji kötöttségek” nélkül felhasználható minden rendelkezésünkre álló ismeret, legyen szó pl. kémiai kötéstípusokról vagy akár a szociálpszichológusok által megfigyelt és leírt társas kapcsolatainkról. Mert „az anyag tudati minőségű”…