Post by Terberius on Nov 18, 2019 16:10:18 GMT
Sztoicizmus: a sikeres mágus mentalitása
Noha maga a téma a filozófia szekcióba is mehetne, írásom a téma praktikus és mágiához nagyon is kötődő részét célozza meg, ezért úgy döntöttem itt osztom meg erről a gondolataimat.
A sztoikusságot szokás esetenként igen negatív fényben feltüntetni és értelmezni, ami érzésem szerint ennek az életfilozófiának egy alapvető félreértelmezéséből fakad. Az érzelmek kiélése alapvetően egy pozitív, egészséges tevékenység a pszichológia szemében, de ha ezt extrém mértékben sajátítjuk el, akkor átcsúszunk a dualizmus szokásos csapdájába. A tény, hogy az érzelmeink kiélése jót tesz a mentális egészségünknek nem jelenti azt, hogy ennek egyetlen megvalósítása a folyamatos érzelmi hullámon való lovaglás.
A probléma a folyamatos érzelmi reakció láncolatban, hogy ki vagyunk téve bárminek, ami történik velünk és ahogy a megfogalmazásból is látszik, történik velünk az élet, nem pedig értünk történik. Elveszítjük a kontrollt és csak reakciókban élünk, mintha csak egy filmet néznénk, amibe nincs beleszólásunk. Aki az elméjét kontrollálja, az az életét is kontrollálja. Az a tény, hogy az érzelmeink elmondanak valamit a belső állapotunkról nem azt jelenti, hogy folyamatosan ki kell tennünk magunkat az érzelmeinknek. Sokkal inkább fel kell ismerni mi a mögöttes tartalma ezeknek az érzelmeknek, illetve felhasználni a saját érzelmeinket, hogy az általunk meghatározott mederbe tereljük az életünket.
A sztoikus mentalitás előnye, hogyha bármilyen akadályba ütközünk az életben, akkor nem kezdünk el rögtön pánikolni, jajveszékelni és sajnálni magunkat, hanem egyszerűen tudomásul vesszük és elfogadjuk, mint az élet sokszínűségét és kiszámíthatatlanságát, ezután pedig arra állítjuk rá az elménket, hogy hogyan tudjuk megoldani a szituációt. Ilyen helyzetekben fontos a racionalitás érzelmek fölé helyezése. A sztoikus szemlélet egy alapvetően maszkulin energiának a megtestesülése, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag férfiaknak hasznos az elsajátítása. Bárki, aki tud egy kissé sztoikusan viszonyulni az élethez, az jobban meg fogja őrizni a temperamentumát éles szituációkban és kétségbeesés helyett a probléma megoldó készségeit helyezi előtérbe.
Aki folyton ki van téve az érzelmeinek, annak az élete egy érzelmi hullámvasút és folyton csalódások érik. Aki képes sztoikusan állni egy szituációhoz, akár egy negatívhoz, akár egy pozitívhoz - ez nem azt jelenti, hogy ne legyen képes kifejezni az örömét, csupán ne gondolja rögtön, hogy minden tökéletes, mert ezzel az extremitással csak csalódásokra ítéli magát -, az nem fog olyan negatív érzelmi mélységekbe zuhanni. Persze mindannyian emberek vagyunk, lehetnek ez alól kivételek, de az esetek többségére kell érteni a dolgot. Márpedig ha valakiben van egy elfogadás az élet alapvető váltakozó természete iránt, az egy idő után egyre jobban fogja magát érezni a bőrében és megtapasztalja a valódi boldogságot - ami nem a hirtelen kicsattanó örömökben merül ki, hanem a stressz, depresszió hiányában főként és érzelmi stabilitásban.
Egy sztoikus embernek ugyanúgy vannak érzelmei, de nyitott rá, hogy bármi megtörténhet, márpedig ha éppenséggel valami negatív esemény következik be, akkor nem az érzelmeit hívja segítségül, hanem a racionalitását, amivel a problémát minél hamarabb meg tudja oldani.
Én úgy érzem sokan, akik a pozitív gondolkodás hívei lesznek, sajnos azzal nehezítik meg a saját dolgukat, hogy extrém irányba viszik el a dolgot. Ezzel csak csalódások sorozatának teszik ki magukat. Nem várhatja az ember, hogy mindig minden tökéletes legyen. Viszont amint felismeri az élet sokszínűségét, néhol kaotikusságát, paradox módon annál tökéletesebb lesz számára az élete.
Egy sztoikus ember szintén felismeri az elengedés szerepét, ami mint tudjuk kulcs szerepet tölt be a legtöbb mágia magjában.
Ha valamit tanácsolnék egy gyakorló mágusnak, az inkább a sztoikusság, mint az abszolút pozitivista gondolkodás. Félreértés elkerülése véget leszögezném, hogy igenis biztos tudattal hinni kell a mágiánk eredményében. A sztoikusság szerepe csupán ott fontos, hogy ne várjuk görcsösen az eredményt, hanem fogadjuk el, hogy beletelhet egy kis időbe és lehetséges, hogy lesz pár negatív elem, ami majd eljuttat a kitűzött pozitív végcélig.
Leginkább úgy fogalmaznám meg ezt, hogy egyfajta optimista sztoicizmus. Az én szemléletemben ez talán a lehető leghasznosabb mentalitás, amit elsajátíthatunk a mágia mellett.
Ami még a sikert illeti, az életünket többnyire akkor érezzük sikeresnek, ha jó élmények sorozata ér minket. Ha sztoikus optimizmussal állunk az akár pozitív, akár negatív minket érő történésekhez, akkor az biztos, hogy nagyon negatív élményünk nem lesz. Márpedig ha nincs negatív élményünk, az már önmagában pozitív (kihangsúlyoznám, nem azt mondom, hogy nincsenek negatív történések, de a mi belső élményünk nem negatív). Ha pedig pozitív élmények sorozata az életünk, az alapvetően egy sikeresnek érződő élet. Ha pedig pozitív élmények töltenek el és sikeresnek érződnek a mindennapjaink, ez már önmagában azt fogja bevonzani a jövőnkbe, hogy egyre pozitívabb események érnek minket és egyre sikeresebbek leszünk. Ugyanis minden az elme. Az elmének nem a külső történésekre való reakcióként kell működnie, hanem külső történéseket alkotó mechanizmusként.
Noha maga a téma a filozófia szekcióba is mehetne, írásom a téma praktikus és mágiához nagyon is kötődő részét célozza meg, ezért úgy döntöttem itt osztom meg erről a gondolataimat.
A sztoikusságot szokás esetenként igen negatív fényben feltüntetni és értelmezni, ami érzésem szerint ennek az életfilozófiának egy alapvető félreértelmezéséből fakad. Az érzelmek kiélése alapvetően egy pozitív, egészséges tevékenység a pszichológia szemében, de ha ezt extrém mértékben sajátítjuk el, akkor átcsúszunk a dualizmus szokásos csapdájába. A tény, hogy az érzelmeink kiélése jót tesz a mentális egészségünknek nem jelenti azt, hogy ennek egyetlen megvalósítása a folyamatos érzelmi hullámon való lovaglás.
A probléma a folyamatos érzelmi reakció láncolatban, hogy ki vagyunk téve bárminek, ami történik velünk és ahogy a megfogalmazásból is látszik, történik velünk az élet, nem pedig értünk történik. Elveszítjük a kontrollt és csak reakciókban élünk, mintha csak egy filmet néznénk, amibe nincs beleszólásunk. Aki az elméjét kontrollálja, az az életét is kontrollálja. Az a tény, hogy az érzelmeink elmondanak valamit a belső állapotunkról nem azt jelenti, hogy folyamatosan ki kell tennünk magunkat az érzelmeinknek. Sokkal inkább fel kell ismerni mi a mögöttes tartalma ezeknek az érzelmeknek, illetve felhasználni a saját érzelmeinket, hogy az általunk meghatározott mederbe tereljük az életünket.
A sztoikus mentalitás előnye, hogyha bármilyen akadályba ütközünk az életben, akkor nem kezdünk el rögtön pánikolni, jajveszékelni és sajnálni magunkat, hanem egyszerűen tudomásul vesszük és elfogadjuk, mint az élet sokszínűségét és kiszámíthatatlanságát, ezután pedig arra állítjuk rá az elménket, hogy hogyan tudjuk megoldani a szituációt. Ilyen helyzetekben fontos a racionalitás érzelmek fölé helyezése. A sztoikus szemlélet egy alapvetően maszkulin energiának a megtestesülése, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag férfiaknak hasznos az elsajátítása. Bárki, aki tud egy kissé sztoikusan viszonyulni az élethez, az jobban meg fogja őrizni a temperamentumát éles szituációkban és kétségbeesés helyett a probléma megoldó készségeit helyezi előtérbe.
Aki folyton ki van téve az érzelmeinek, annak az élete egy érzelmi hullámvasút és folyton csalódások érik. Aki képes sztoikusan állni egy szituációhoz, akár egy negatívhoz, akár egy pozitívhoz - ez nem azt jelenti, hogy ne legyen képes kifejezni az örömét, csupán ne gondolja rögtön, hogy minden tökéletes, mert ezzel az extremitással csak csalódásokra ítéli magát -, az nem fog olyan negatív érzelmi mélységekbe zuhanni. Persze mindannyian emberek vagyunk, lehetnek ez alól kivételek, de az esetek többségére kell érteni a dolgot. Márpedig ha valakiben van egy elfogadás az élet alapvető váltakozó természete iránt, az egy idő után egyre jobban fogja magát érezni a bőrében és megtapasztalja a valódi boldogságot - ami nem a hirtelen kicsattanó örömökben merül ki, hanem a stressz, depresszió hiányában főként és érzelmi stabilitásban.
Egy sztoikus embernek ugyanúgy vannak érzelmei, de nyitott rá, hogy bármi megtörténhet, márpedig ha éppenséggel valami negatív esemény következik be, akkor nem az érzelmeit hívja segítségül, hanem a racionalitását, amivel a problémát minél hamarabb meg tudja oldani.
Én úgy érzem sokan, akik a pozitív gondolkodás hívei lesznek, sajnos azzal nehezítik meg a saját dolgukat, hogy extrém irányba viszik el a dolgot. Ezzel csak csalódások sorozatának teszik ki magukat. Nem várhatja az ember, hogy mindig minden tökéletes legyen. Viszont amint felismeri az élet sokszínűségét, néhol kaotikusságát, paradox módon annál tökéletesebb lesz számára az élete.
Egy sztoikus ember szintén felismeri az elengedés szerepét, ami mint tudjuk kulcs szerepet tölt be a legtöbb mágia magjában.
Ha valamit tanácsolnék egy gyakorló mágusnak, az inkább a sztoikusság, mint az abszolút pozitivista gondolkodás. Félreértés elkerülése véget leszögezném, hogy igenis biztos tudattal hinni kell a mágiánk eredményében. A sztoikusság szerepe csupán ott fontos, hogy ne várjuk görcsösen az eredményt, hanem fogadjuk el, hogy beletelhet egy kis időbe és lehetséges, hogy lesz pár negatív elem, ami majd eljuttat a kitűzött pozitív végcélig.
Leginkább úgy fogalmaznám meg ezt, hogy egyfajta optimista sztoicizmus. Az én szemléletemben ez talán a lehető leghasznosabb mentalitás, amit elsajátíthatunk a mágia mellett.
Ami még a sikert illeti, az életünket többnyire akkor érezzük sikeresnek, ha jó élmények sorozata ér minket. Ha sztoikus optimizmussal állunk az akár pozitív, akár negatív minket érő történésekhez, akkor az biztos, hogy nagyon negatív élményünk nem lesz. Márpedig ha nincs negatív élményünk, az már önmagában pozitív (kihangsúlyoznám, nem azt mondom, hogy nincsenek negatív történések, de a mi belső élményünk nem negatív). Ha pedig pozitív élmények sorozata az életünk, az alapvetően egy sikeresnek érződő élet. Ha pedig pozitív élmények töltenek el és sikeresnek érződnek a mindennapjaink, ez már önmagában azt fogja bevonzani a jövőnkbe, hogy egyre pozitívabb események érnek minket és egyre sikeresebbek leszünk. Ugyanis minden az elme. Az elmének nem a külső történésekre való reakcióként kell működnie, hanem külső történéseket alkotó mechanizmusként.
